Néha nem árt az, ha kellő távolságtartással (és némi humorérzékkel) tudjuk kezelni önmagunkat és a körülöttünk élőket. Én ezt éreztem ki az eheti blogajánló első darabjából, amely kicsit a multikultit piszkálgatja meg. Aztán megnézzük, milyen lehet nyolc év alatt négy olyan különböző országba és kultúrába beilleszkedni, mint az Egyesült Államok, Kína, Szenegál és Bosznia, végül egy örömteli hírrel zárunk, hiszen egy régi kedves blog újraéledt, mivel szerzője ismét Kína felé veszi az irányt.

(fotó: flickr.com / Ray_from_LA)

[...] Bővebben!

Amikor az ember Robert De Niróra, vagy George Clooneyra, esetleg Scarlett Johanssonra gondol, akkor elsősorban a hollywoodi csúcselit jut az eszébe, a vörös szőnyeg, pár komolyabb szerep, de az, hogy ők is képesek gyerekként hülyéskedni, talán kevéssé. Ma ezt az arcukat mutatjuk meg.

Robert De Niro (fotók: andygotts.com)

[...] Bővebben!

Egyszer a Szegedi Tudományegyetem Bölcsésztudományi karának egyik docense azt mondta: "Ukrajna fehér folt" a magyarok és Európa számára. Vajmi keveset tudunk a szomszédunkról, és azt a  keveset is csak az oroszok szemüvegén keresztül.

Valójában azt sem tudjuk, mit jelentett a Krím félsziget a régi szovjet, és mit jelentett a mai szlávok, nyugati és keleti turisták számára. A félsziget megszállásáig a Krím volt a Fekete-tenger gyöngyszeme. Olyan mint a francia Riviéra, vagy a görög szigetek, valódi turistaparadicsom, mely csak azért létezik, hogy kiszolgálja az oda érkezők minden igényét (ami a pihenést illeti).

A félsziget leírhatatlanul színes. Klímája javarészt kontinentális, azonban a déli part az ott található hegyek oltalmának köszönhetően szubtrópusi. Vannak ott végtelen sztyeppék, bortermelés, szőlőtermesztésre kiválóan alkalmas hegyoldalak és a Riviérát megszégyenítő tengerpartok is. A félsziget kulturális öröksége is gazdag, hisz uralták már görögök, perzsák, rómaiak, genovaiak, törökök, tatárok és persze szlávok is.

Pedig nem volt mindig ilyen idilli a helyzet a félszigeten. Mikor a szovjet Oroszország 1954-ben a szovjet Ukrajnának adta a Krímet, ott alig háromszáz-ezeren éltek (az eredeti félmillióból kb 230 000 főt deportáltak onnan a második VH idején), és a mostani egészen jónak, ha nem kiválónak mondható infrastruktúra is hiányzott onnan. A félsziget lakossága az annexió előtt már elérte 2,5 milliót, mely népességnek szerves részét képezték azok a tatárok, akik a független Ukrajnától autonómiát kaptak (mivel ők a félsziget "őslakosai"). Tehát alig ötven év alatt a félsziget poros pusztaságból a Fekete-tenger gyöngyszemévé változott. Ez a változás Ukrajna elévülhetetlen érdeme olyannyira, hogy egy 1991-es népszavazáson a lakosság úgy döntött Oroszország helyett, inkább Ukrajnához tartozna.

Azt azért nem lehet mondani, hogy ez a befektetett energia megtérült volna, hisz az elfoglalásáig a Krím komoly veszteséget termelt Ukrajna számára. Az adófizetési morál gyengesége, a tartár autonómia és a sok feketéző vendéglátó a félszigeten tartotta az ott megtermelt hasznot, melyből nem is éltek olyan rosszul a helyiek egészen mostanáig.

Fotó: Jevpatorija 2009-ben és most

A félszigetet minden évben turisták milliói látogatták a világ minden tájáról, de legfőképpen Ukrajnából és Oroszországból, azonban 2014-ben az elcsatolás hatására elmaradtak ezek a milliós tömegek. A félsziget miniszterelnöke Szergej Akszjonov (aki milliárdokkal tartozik ukrán bankoknak)  még a 2014-es szezon derekán úgy nyilatkozott, "ez csak az annexió következtében kialakult egyedi helyzet" és "jövőre több mint 5 millió látogatót fogunk fogadni". Ám a várva várt turistaözön az idei szezonban is elmaradt, amit a helyiek nagyon nehezen viselnek. Ezt bizonyítja az is, hogy sorra bukkannak fel olyan videók, melyek az áldatlan állapotokra akarnak rávilágítani. Mint a következő (35 perces) felvétel, melyet egy az ellenség barlangjában, Szevasztopolban élő nő készített.

A félsziget gazdasági összeomlása nem csak az EU (külön a Krímre irányuló) szankcióinak, az orosz és az ukrán turisták elmaradásának köszönhető, hanem annak, hogy Oroszország (a korábbi ukrán gyakorlattal ellentétben) egy büdös fillért sem invesztál a helyi gazdaságba (persze a közalkalmazottakat és a nyugdíjakat kifizetik). Persze ezt és a rengeteg orosz nyaralót korábban megígérték, de úgy látszik jó orosz szokás szerint tesznek az egészre (gondoljunk csak a kercsi hídra). Az hogy az oroszok most is csak a szájukat jártatják abból is látszik, hogy az orosz cégek sem mernek a Krímbe invesztálni, hisz félnek hogy az EU-szankciók miatt elveszthetik európai pozícióikat, ami úgy látszik fontosabb a számukra, mint a félsziget nyújtotta lehetőségek.

Fotó: Szevasztopolban a Szumii Bank Akadémia diákparkja 2013-ban és most (twitter).

A veszteséget azonban ismét csak Ukrajna fogja elszenvedni. Az elhanyagolt infrastruktúra, a hegyekben álló szemét, a kiszáradt sóval telt földek és az elszegényedett lakosság is az ukránok gondja lesz majd, mikor Oroszország meghátrálva adja vissza a félszigetet nekik.

By Szat

A Pangea blog történetének legelső bejegyzésében már volt szó az Északi-tenger helyén fennállt szárazföld, a Doggerland pusztulásának okairól. A vihardagályok és a jégkorszak vége óta folyamatosan emelkedő tengerszint mellett azonban volt még egy kataklizma-szerű jelenség, amiért ez a középső kőkorszak népei által lakott lapály végleg eltűnt a föld színéről. Mivel minden mítosznak van valamilyen történeti alapja, a legendás Atlantiszt, vagy éppen az Özönvíz eredetét kereshetnénk akár az Északi-tenger olajfúró platformjai alatt is. 

A Nagy Perem leomlik

Magyarországon kevésbé, Norvégiában és Angliában annál inkább számontartott és kutatott földtani eseménynek számít az ún. Storegga csuszamlás. Az ónorvég eredetű szó jelentése a nagy perem, és gyakorlatilag a norvég partoknál található kontinentális self peremét takarja. A jégkorszak idején a tengeri üledékekre galciális eredetű üledék települt, ugyanis a Skandináv-félsziget jégtakarója a selfperemen végződött el. A jégkorszak után a kontinentális self számottevő változásokon ment keresztül a tengerszint drasztikus emelkedése miatt, amely instabillá változtatta a norvég partoktól 100 kilométerre, 250 méteres mélységben húzódó peremet. A self viszonylag meredek fallal szakad le a mélyebben (~1500 m) fekvő Møre és Vørning vulkanikus platóra, aztán fokozatosan mélyül a Norvég-medence irányába (~3500 m mély), mely Izlandtól keletre egészen a Jan Mayen szigetig terjed. A mélytengeri kutatások során először a kicsorbult peremet fedezték fel, majd a szárazföldi analógiák alapján azonosították a kimozdult anyagot, mely legtávolabbi pontján 700-800 kilométerre jutott el a csuszamlás fészkétől.

Blokkos csuszamlás (forrás)

A Storegga csuszamlás tulajdonképpen több csuszamlást takar, melyek közül a legkatasztrofálisabb mintegy 8100-8200 évvel ezelőtt következett be. Legnagyobb valószínűséggel egy földrengés következtében omlott le a selfperem és indult útnak az a 3-3500 köbkilométer anyag, mely Magyarországot közel 40 méter magasságban terírhetné be. Azért is kézenfekvő ez az összehasonlítás, mert a zagyár 95000 négyzetkilométeren ülepedett le. A katasztrofálist pedig szó szerint kell érteni, mert bár akkor még nem léteztek a világnak ezen a táján épületek, a tengerparti zónát néhol 80 kilométeres mélységben teljesen elpusztította a csuszamlás következtében kialakuló cunami. 

A parton halászó, vadászó, gyűjtögető középső-kőkorszaki törzsek a csuszamlásból csupán annyit érzékeltek, mint a strandolók a Dunán, amikor egy nagyobb hajó elhalad mellettük. Hitrelen elkezdett visszahúzódni a tenger, hiszen a lezúduló zagyár magával rántotta a tengervizet is. A leszívás Norvégia partjainál valamivel nagyobb volt, mint amit a Duna-parton megszokhattuk, körülbelül 20 méterrel szállt alá a vízszint. Aki esetleg megörültek, és rákok, halak, kagylók után lemerészkedtek a szárazzá váló tengerpartra szinte azonnal meghaltak az első visszatérő hullámban. Norvégiában 10-12 a Shetland-szigetek környezetében 20, A Brit-szigetek partjai mentén 3-5 méter magas hullámok tarolták le a partot. Grönlandi üledékek szerint legalább négy nagyobb hullám követte egymást és három óra alatt a tengerrengés átért az Atlanti-Óceánon.  

A cunami magassága az Északi-tenger környezetében (fekete pötty: középső kőkorszaki lelőhely, piros pötty: cunami üledékek feltárása) (forrás)

Homok a tőzegben

Az egy dolog, hogy az oceanográfusok megtalálták a tenger fenekén a kicsorbult selfperemet és a szétterült zagyárat, de mi a bizonyíték arra, hogy ez valóban cunamit okozott és a pusztítás érintette a szárazföldet is? A keresést tovább nehezítheti, hogy 8200 évvel ezelőtt jóval (>10méter) alacsonyabban volt a tengerszint, tehát előfordulhat, hogy sok cunami üledéket ma már a tenger alatt kellene keresni. 

Persze aki tudja mit és hol keressen előbb utóbb rá fog lelni a bizonyítékra. A csuszamlás keltette cunami modellezése során a kutatók arra jutottak, hogy a legmagasabb hullámfal a Shetland-szigeteket érte. 1993-ban David Smith, majd később mások is keresztszelvényt ástak a szigetek partja mentén és arra lettek figyelmesek, hogy a vastag, fekete tőzegrétegbe egy - a parton felfelé lassan kiékelődő (eltűnő) - homokréteg ékelődik. A homokréteg elhelyezkedését az alábbi szelvény mutatja be:

Cunami-üledékek a Shetland-szigeteken (forrás)

A homokrétegben fekete foltok látszódnak, ezek a cunami által feltépett tőzegrétegek, amelyek a homokkal keveredve újra lerakódtak. 9,2 méterrel a mai dagályszint felett találták meg a homokréteg legmagasabb pontját, ami azt jelenti, hogy a hullám idáig ért fel. Ha ehhez hozzáadjuk a 10-12 méteres tengerszint-emelkedést megkapjuk a 20 méter körüli hullám magasságot. A parttól távolodva a cunami által lerakott homok egyre finomabb szemcséjűvé válik. Félreértés ne essék, ez a homok nem a Storegga csuszamlásból származik, ezt a hullámzás már a Shetland-szigetek akkori partjáról és a parti tengerfenékről ragadta magával. 

A tőzegbe zárt homokréteg azonban másról is árulkodik. A kutatók mintát vettek a benne található élőlény maradványokból, valamint a tőzegből is és ezeket radiokarbonos vizsgálat alá vetették. A minták szénizotópos vizsgálatával meg tudták határozni az eltemetődés hozzávetőleges időpontját. Nemzetközi közreműködésre is szükség volt, hiszen a minél pontosabb meghatározáshoz minél több minta kellett. A Shetland-szigetekin kívül skót, angol, norvég, sőt még kelet-grönlandi mintát is vizsgáltak, így jött ki nyers adatnak a 7300 ± 30  ¹⁴C-BP év melyet még kalibráltak és ezzel módosult a 8110 ±100 calBP évre a végeredmény. 95%-os bizonyossággal állítható tehát, hogy időszámításunk előtt 6000 évvel az éppen terjeszkedő Északi-tenger partvidéke gyakorlatilag megsemmisült.

Középső kőkorszaki idill cunami nélkül (forrás)

Anglia Atlantisza

A Storegga csuszamlás nagyjából egy időben zajlott egy másik globális tengerszint-emelkedést eredményező mozzanattal. Ez a drasztikus esemény egy kontinenssel odébb, a mai Kanada területén játszódott le. A kontinentális jégtakaró gátja által felduzzasztott Agassiz-tó 8400 éve szűnt meg létezni, ezzel óriási mennyiségű édesvíz ömlött a Hudson-öblön keresztül a világtengerekbe. Az emelkedő folyamatosan árasztotta el a Doggerlandnak nevezett térséget, melyet ha máshonnan nem az I. világháborús ütközetből ismerhetünk. Ez egy 15 méter mélyen lévő homokpad az Északi-tengerben, mely körülbelül 7000 éve tűnt el végleg (legalábbis a következő eljegesedésig) a Föld színéről. Ne tévesszen meg minket a mélységadat, elsüllyedése után a tenger hullámzása tovább pusztított az eredeti magasságából. Történetünk idején Doggerland egy lakott sziget volt, vagy egy olyan parti térség mely nagyjából a holland Watt-tenger vidékéhez hasonlított. Fenékhálóval halászók gyakran fogtak itt szigonyokat és egyéb kőkorszaki szerszámokat, sőt volt, hogy egy darab tőzeg akadt a hálójukba, ami ugyebár szárazföldi üledék. Doggerlandon nem volt hová menekülni a cunami elől, egy komolyabb homokdűne sem, így valószínűleg élő ember, állat, növény nem maradt a területen. Nem zárhatjuk ki annak a lehetőségét, hogy ennek az özönvíznek a története eljuthatott lassan Görögországig, de addigra alaposan kiszínezték ezt az apáról fiúra szálló rémtörténetet. 

Ha valaki kérdezi, miért ölnek tengerparti országok milliárdokat a tengerfenék megismerésére ez egy nyomós sztori lehet magyarázatnak. Mert mi van ha ez megismétlődik? A Storegga csuszamlás sebhelye a történelmi idők folyamán újra és újra aktivizálódott, legutoljára 2200 éve csúszott meg a tengerfenék. Tudósok 1983 óta ismerik ezt a jelenséget, két évre rá jelent meg az első publikáció a témában és azóta is kutatják az olaj és gázkitermelés okán. 1997-ben éppen a csuszamlás alatt felfedezték Norvégia második legnagyobb földgáz lelőhelyét, és a kockázatos helyszín miatt tudományos kutatások sorozata kezdődött, hogy felmérjék, mekkora esélye van egy hasonló csuszamlásra és, hogy a földgáz kitermelése milyen hatással lehet a self peremére.  

A vikingek valaha épített legnagyobb hajójáról elnevezett Ormen Lange gázmező körül most csendes a tenger mélye. Reméljük így is marad. Egy hasonló esemény ugyanis romba dönthetné azt az Európát, amelyet ma ismerünk.

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Record-breaking Height for 8000-Year-Old Tsunami in the North Atlantic: https://bora.uib.no/bitstream/handle/1956/729/Bondevik-al-03-EOS.pdf;jsessionid=F6A18472A7E5625076542546935465A0.bora-uib_worker?sequence=1
• Explaining the Storegga Slide: http://www.ig.uit.no/geo3128/02-Bryn_etal_MPG_2005.pdf
• Landslides in the sea: http://www.bgs.ac.uk/discoveringGeology/hazards/landslides/sea.html
• Seafloor synamics and associated hazards: http://www.geomar.de/nc/en/research/oceans/topic-4-seafloor-dynamics-hazards-and-resources/topic-4-wp1-englisch/
• Scale invariant characteristics of the Storegga Slide and implications for large-scale submarine mass movements: http://www.geomar.de/fileadmin/personal/fb4/gdy/cberndt/micallef-08a.pdf
• The catastrophic final flooding of Doggerlandby the Storegga Slide tsunami: http://www.academia.edu/437214/The_Catastrophic_Final_Flooding_of_Doggerland_by_the_Storegga_Slide_Tsunami

A maracujáért odáig vagyok: az illata mesés, íze különleges, savanykás, más gyümölcshöz nem is tudnám hasonlítani - ki kell próbálni!  Madeirán kóstoltam először, ott sokféle fajtája terem és az utcán is árulják a kipréselt maracuja-levet: nagyon üdítő. Szerencsére néha idehaza is lehet kapni, olykor passiógyümölcs néven. A múltkor viszonylag tűrhető áron jutottam hozzá, így hat darabot is vettem.

Évinek köszönhetem a maracuja-fagylalt ötletét, amit némi változtatással készítettem el. Először is öt félbevágott gyümölcsből kikanalaztam a húsát és szitán átpasszíroztam, mert a fagylaltban nem mutatnának jól a gyümölcs sötét magjai. 

 Kevéske, de igen intenzív ízű, sűrű levet kaptam, amit egy kis édesítőszerrel édesítettem, majd hozzákevertem 2,5 deci habtejszínt. A mélyhűtőben még előzőleg behűtött fagylaltgépem tartályára ráraktam a tetejét és elindítottam a keverőt. Csak ezután kezdtem el a nyíláson át beadagolni a masszát, hogy ne fagyjon az oldalára. 30-40 perc keverést írnak elő, de ezúttal 10-12 perc is bőven elég volt a fagylalt elkészüléséhez.

A gép tartályából kikanalaztam a fagylaltot kis szilikonformákba  /három adag lett/ és a mélyhűtőbe tettem. Azonnal is fogyasztható, akkor lazább, krémesebb.

Kb. három óra hosszat fagyasztottam, majd a teraszon elfogyasztottuk a forró délutánon. A fagylalt tetejére még egy kis mézzel édesített maracujahúst kanalaztam díszítésül. 

A következő projekt a narancs- és banánfagylalt lesz.

És végül még egy madeirai látkép.

Az épület „Gereja Ayam”, azaz „Csirketemplom” néven ismert, és a Jáva szigetének középső részén, Magelang területén található Indonéziában. A fura templomot 1990-ben Daniel Alamsjah egy látomás után építette, melyben Isten sugalmazta neki, hogy építsen imaházat egy dombtetőre.

[...] Bővebben!

A ferihegyi bádogsátorról sok rosszat el lehet mondani, mondtuk már mi is, de pár percet azért el lehet viselni benne. Egy kis odafigyeléssel megoldható lenne, hogy minimalizálják az utasok ott tartózkodását. Ezért igazi tahóság, amikor a késő gép ellenére nagyon hamar kikényszerítik a népet a sátorba, majd több mint egy órán át várakoztatják a sok hülyét. A végső majd' negyed óra ácsorgás a 35 fokos folyosón már csak a bónusz. Ezt hívja a Ryanair szolgáltatás-javításnak?

Rögtön az elején leszögezve: ez nem fikaposzt, inkább értetlenkedés. A felett, hogy kis odafigyeléssel el lehetne kerülni az utasok birkaként kezelését, de ez még mindig nincs meg egy olyan légitársaságnál, amely másfél éve azon küzd, hogy javítsa szolgáltatásait, magasabbra pozicionálja magát. 

A ferihegyi fapados beszállítósátorról többször írtunk már. Elfogadjuk, hogy a Malév hirtelen kinyiffanása utáni kényszermegoldásról van szó, az is látszik, hogy valamilyen szinten próbálják is komfortossá tenni. Például most nyáron egész jól működik a légkondi, a kinti 35 fok helyett a bádogban 27 fokot mértünk, ami szinte felüdülésnek tűnt. Írtuk, hogy már pár szék is van, de klotyó továbbra sincs, az utaskomfort növelésének egyetlen módja, hogy az illetékesek a lehető legrövidebbre szorítsák az időt, amit az utasoknak a bádogterminálban kell töltenie. Ehhez képest íme a legfrissebb tapasztalás.

A gép menetrend szerint 12.50-kor indul. 12.05-kor megjelenik a kijelzőkön a beszállás felirat és a kapuszám. Ami végül is mindegy melyik, egy a bádogkapuk közül. Sokan azonnal elindulnak a kapuhoz, vagyis a kellemes körülményeket biztosító fő terminálból kibaktatnak a bádogba. 12.10-kor megjelenik, hogy utolsó hívás, ennél már a rutinos utas is inkább elindul kifelé. Mi kitartunk, de mínusz harmincnál elvileg bezárhatják a kaput, így akit már szívatott meg a Ryanair annyira, hogy mínusz 29.55-nél nem engedte át egy késő gépnél, az nem kockáztat. Kivonulunk hát az utolsó utáni pillanatban és természetesen a beszállítás még el sem kezdődött. Sem 12.20-kor, sem 12.30-kor, de még 40-kor se. Ekkor már megnézzük, hogy mikor érkezik a gép, ami befordul a mi járatunkba és látjuk ám, hogy 12.25 helyett 12.38-kor. Ezt azért pontosan lehetett tudni egy órával korábban is.

Innentől kiszámolhattuk, hogy szívunk tovább a bádogban. Csendes káromkodások, sokan próbálnak leülni a betonra, ilyen a hangulata:

12.58-kor nyílik az ajtó, indul a kiterelés. De a gépre nem lehet felszállni még, a fedett, de 35 fokban kurvára nem kívánatos nyitott folyosón újabb 14 perc várakozás kezdődik, míg 13.12-kor felengednek a gépre. Ez meg ilyen, a hőmérsékletet képzeljük hozzá.

Aki tehát rögtön elindult a beszálláshoz és nem lett ülőhelye a bádogsátorban, 67 percen át ácsorgott a tömegben a betonon, ebből a végén 14 percet kinn a hőségben. Csak azért, mert a nyilvánvaló késés ellenére irreálisan hamar elkezdték a népet kiterelni, majd várakoztatni. Le se szarták, hogy ez mennyire megalázó, mennyire kellemetlen.

Nem ismerjük egészen pontosan a szolgáltatók közti viszonyokat, de úgy véljük, ez nagyrészt a légitársaság és a földi kiszolgáló cég sara. A reptérnek is az lenne az érdeke, hogy minél tovább legyenek az utasok a fő terminálban, egyenek, igyanak, vásároljanak. A Ryanair azonban megköveteli alvállalkozójától, a földi kiszolgálótól, hogy amikor a gépből jelet adnak a beszállásra, az utasok azonnal induljanak. Ezért a földi kiszolgáló biztos ami biztos alapon inkább sokkal hamarabb odatereli a népet előbb a bádogba, aztán ki a folyosóra. Pedig ez lenne az a pont, ahol hatalmasat lehetne javítani az utaskomforton. 15-20 percet még el lehet viselni a sátorban, meg pár percet a gép előtt a beszállásra várva, az viszont, hogy nyilvánvaló csúszásnál is odacsődítik az utasokat, hogy szívjanak több mint egy órát, az kimeríti a beleszarás és a tahóság fogalmát. Az meg mi már, hogy utolsó hívással sokkolnak, miközben a gép még be se repült a magyar légtérbe?  

Tehát: adott egy helyzet Ferihegyen, ebből kell várat építeni. Csak egy kis odafigyelés kellene, hogy a leírtakhoz hasonló szívatásokat elkerüljék. Képtelenek vagyunk felfogni, hogy miért olyan nehéz ez?

(A Wizznél ekkorát még nem szívtunk, de ők is elég hamar kiterelnek, nem tudjuk, ennyire durván nyomják-e ők is pl. késés esetén)

Ha nyár, akkor vízpart, ha vízpart, akkor homokvár-építés. Legalábbis ha az ember gyerek, vagy olyan felnőtt, aki gyerekekkel nyaral. Vagy ha ő Calvin Seibert, aki viszont (mint ez a posztban bemutatott képekből is kiderül) művészi szintre emelte a műfajt.

(fotók: flickr.com / Calvin Seibert)

[...] Bővebben!

A mai írás inkább érzéseket ragad meg (és ez a Magyarország és én pélyázat esetében nem is nagy baj, hiszen részben ez is volt az egyik cél), de aki több konkrétumot szeretne, annak ajánlom a szerző, Liza egy korábbi posztját, amiből minden kiderül.

Szavazni ma is a poszt végén és a Facebookon lehet. 

[...] Bővebben!

Egy nagyvárosnak nem kell feltétlenül ragaszkodnia a "szürke" jelzőhöz. Korábban már bemutattam nektek Budapest 15 legmenőbb tűzfalát a Neopaint által. Most pedig mutatok még 15 színes házfalat, amik Victor Vasarely 1983-ben megjelent Színes Város koncepciójára épülve kivonultatják a művészet az utcára és a közterekre.

• Az itt látható kiszínezett házfalak a Színes Város Csoportnak köszönhetőek. Ez Magyarország első tűzfal- és köztérszínesítő civil alapokon nyugvó szervezete, ami Színes Város Projekt néven már 2008-ban mozgalommá alakult. 

Szerintem nem csak azért fantasztikusak ezek a falra festett alkotások, mert kiszínezik Budapest kopár belvárosát. Hanem azért is, mert általuk az emberek nem csak a galériákban, hanem az utcán is találkozhatnak képzőművészeti alkotásokkal.

Kazinczy utcában:

• ,,Nagyváros vagy természet":

• Buda és Pest

• Rejtő pincére:

• Budapest nem ekkora:

Kertész utcában

• ,,Vidék, vagy nagyváros?”

• Romlás virágai:

• Mi neked a magyar?

A Dob utcában

• "Mindenkinek van egy városa":

• Rácskert nevű romkocsma falán csempemozaik szem:

Akácfa utcában

• "Chill, vagy tombolás?"

• Fecskék:

Damjanich utcában - Virágok:

Flórián téren - Szivárványos fal:

 Nyugati tértől nem messze lévő Kádár utcában - Tukán:

Városháza Parkban a Tűzoltóság tűzfalán:

 Képek forrása: Színes Város

A Színes Város projektjeiről és munkáiról ITT tájékozódhattok.

Folytatódik a Karcsikám-sorozatunk, amiben rendszerváltást és gasztroforradalmat túlélő éttermeket kutatunk, olyanokat, amik változatlanul képesek voltak fennmaradni, és láthatóan a kétezres évek is tetszenek nekik.

Ezúttal Kőbánya legrégebbi vendéglőjébe, az 1906 óta üzemelő Torockóba látogattunk el.

Egy étterem, ahol végigzabálták a huszadik századot. Nem úgy száz éves, mint a Százéves, ami valójában 184, sokkal inkább úgy, hogy valójában 113. És nem csak emiatt nem hasonlít a Váci utca szomszédságában, a barokk Péterffy-palota alsó részében megbúvó turistacsalogató helyhez. Hanem azért is, mert történetesen jó.

Tényleg, ha hozzám látogató külföldiek megkérnek, hogy vigyem el őket egy olyan helyre, amiben a régi magyar kisvendéglők hangulata és ízei köszönnek vissza, rögtön eszembe fog jutni ez a hely.

A környék nem kimondottan üdítő, bár a Martinovics térnek ez a kis macskaköves utcája azért aranyos. Szemben a Tűzoltó Múzeum udvara, az étterem ablakában muskátlik, az udvari bejárat felől pedig leanderek - leláncolva - várják a vendégeket.

Mi vasárnap délután három körül érkeztünk, az ebédidő végén, így arra számítottunk, hogy nagyjából üres lesz a hely.

Mekkorát tévedtünk.

[...] Bővebben!

Ha előző hétvégére valami izgalmasabbat kerestél, mint a strand-buli-evés-ivás, akkor erre remek megoldást kínált Tihany, pontosabban a Rév közelében levő Placc, ami egyébként egy jó kis termelői piacnak ad otthont, de most egy ötnapos "kortárs művészeti kerti parti" helyszíne volt.

Weiler Péter: Tejivó lány. Forrás: Weiler Péter

Az első nap délutánja tényleg egy laza piknikhez hasonlított, azzal a különbséggel, hogy itt néhány méterenként képzőművészekbe és mindenféle installációkba botlottál. Ez a rendezvény nem arról szól, hogy valakik kiállítanak, te meg nézed, aztán iszol egy fröccsöt és hazamész. Itt nyitott terek, interaktív programok várnak, és találkozhatsz a hazai kortárs művészet és design nagyágyúival is. Volt például művészettörténeti krimi, betonból készült logikai játék, és még sok minden, ami közelebb hozza egymáshoz a művészeti ágak képviselőit és a közönséget.

Az idei ARTplaccon először egy hatalmas designsátort is felhúztak, ahol többek között galériák, MOME-hallgatók  is bemutatkoznak. Ha eleget nézelődtél, kipróbálhattad a Stringbike hazai gyártású bringáit, vagy gyúrhattál egy kicsit a Hard Body Hang street workout eszközeivel.

Itt még a retró Robur kisbusz is galériává alakult: Weiler Péter ismét a semmihez sem hasonlítható balatoni életérzést gondolta újra pixelartos-képregényes stílusban, és itt volt látható először a Különjárat/Balaton című kiállítása is. A médiaszakember és képzőművész egyébként korábban a köveskáli buszmegállóban (bocs, buszpályaudvaron) is rendezett már kiállítást, szóval valamiért szereti a rendhagyó helyszíneket.

Az Artplaccon természetesen a kajának is köze volt a dizájnhoz. Lakatos Márk stylist gasztronómiai projektje, a Lakatos Műhely főzött a Placcon, így biztos lehettél benne, hogy az étel kinézetére is odafigyeltek (remélhetőleg finom is, még nem kóstoltuk). Hogy képben legyél az árakkal: egy tojásrántotta 650 Ft, a főételek 1450-1800 forintba kerültek.  Volt közösségi reggeli és piknik is. És persze a termelői piacot is megtartották.

Aki igazán képben akart lenni, részt vehetett különféle workshopokon. szakmai beszélgetéseken. A kiállítók között szerepelt a Moholy­Nagy Művészeti Egyetem, a Ludwig Múzeum, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ és idén először a Design Terminál is. De volt egy csomó gyerekprogram is, színházzal, kreatív játékokkal, zenével.

Tihanyi ARTplacc kortárs művészeti + design fesztivál
2015. július 22-26.
Tihany, Rév

A tengeri hajóutak remek lehetőséget biztosítanak a kikapcsolódásra. Egy hajó úgy van kialakítva, mintha egy úszó üdülőtelep lenne. Megtalálhatók rajta az éttermek, bevásárlóközpontok, sportcentrumok, strandok, de még a kulturális szórakozási lehetőségek is.

[...] Bővebben!

Mondom előre, bár a blog neve bécsi fekete, nem vagyok barista, a kávét viszont szeretem. Járom Bécset, és iszom a fekete levest. Nem a legismertebb, turisták által agyon látogatott helyeken. 

Olyan helyet keresek, ahol kicsit része leszek ennek a sokszor túlságosan nyugodtnak, komótosnak tűnő városnak, mely a kávéházaiban kel igazán életre. Olyat, ahol otthon vannak az itthoniak. Az első kerületet veszem célba, oda megyek, ami nem esik feltétlenül útba, de nagyot kerülni sem kell érte. Mégis, más a hangulata. Régmúltat idéző, monarchiás, újságokkal beterített asztalokkal vár. 

Kezdjük stílusosan a legrégebbivel, a Himmelfeldgasse 4. szám alatt található Frauenhaberrel. Ha épp a Kartenrstrassén korzózunk, elég csak egy kis utcába befordulnunk, épp Savoyai Jenő téli palotájára esik a nézésünk, és máris Mozart és Beethoven asztaltársai leszünk.

A ház múltja a 14. századra nyúlik vissza. A fennmaradt krónikák egy fürdőről számolnak be, mely éppen ezen a helyen állt. Majd 1788-ban Mária Terézia kedvenc udvari szakácsa, Ignaz Jahn, aki egyébként magyar volt, nyitott egy előkelő éttermet itt. Majd 1824-ben Alois Hanisch megvette és a kávézóját a Fleischmarktról ide költöztette. Azóta ez a bécsiek egyik nagy kedvence.

Ami a tradicionális bécsi kávézót a többitől megkülönbözteti, az a teríték, a berendezés, a képek a falon, a hangulat, a pincérek ruházata és neme - igen, nem tévedés, a neme, mert egy echte bécsiben nőnek a pincérek között nincs helye - a kínálat, az újságok hosszú sora. A thonett szék legalább olyan fontos tartozék, mint a plüssel bevont fotelek. No és az a bizonyos pohár víz, ami a kávét kíséri. 

A hagyományos bécsi kávézók a betérőknek az otthon érzését adják idegen helyen, ahol kényelmesen, elterpeszkedve ülhetnek órákat, cseverészhetnek, barátokkal találkozhatnak, újságot olvashatnak kedvükre. És az sem mellékes, hogy visszarepít az időben, nosztalgiát ébreszt egy olyan világ iránt, melyben az emberek nem siettek, volt érzekézésük arra, hogy komótosan egyenek és ráérősen kortyolgassák kávéjukat. 

Pincér, egy kávét legyen szíves, na, ezt itt felejtsük el íziben. Annyi féle, fajta kávé van a kínálatban, hogy nevesíteni kell. Van itt kérem, melange, einspänner, kisbarna, fekete, eszpresszó, rövid és hosszú, tejes és tejszínes, kis időbe beletelik, mire döntünk és rendelünk. De ne ijedjünk meg, nem kell hozzá szótár, a leírás szerepel minden egyes elnevezés alatt. A kínálatban egyébként 15 féle kávé szerepelt. Én a bécsiek egyik kedvencére, az einspannerre szavaztam. (Ezt az információt egy tudortól kaptam.) 

Forró kávé, mokka, felette hideg tejszín, mely a zamatot kihozza, és az ital erősségét tompítja. Nekem még így is erős kicsit, kevés cukorral megszórom, bármekkora vétségnek is tűnik, így azért jobban csúszik. Hogy mitől különleges? Nem az, de pont olyan, amilyennek a kávét szeretem. 

A süteményből a választék nem széles, de minden van, amit szeretnek a helyiek. És láthatóan frissen sültek. Mivel van "házi készítésű" megnevezés az étlapon, azt választom. Nem is csalódom. Olyan, mint amilyet csak a nagyik tudnak. Van benne darabos, és csumázott alma, mák, dió, a tésztája omlós, de nem linzeres. Nem volt hiba benne. Az árát megérte. 

A pincérek, akiket Herr Obernek, vagy a nevükön szólítanak a törzsvendégek, az urat minden esetben hozzá téve, még a nagy hőségben is fekete nadrágot, mellényt és nyakkendőt viselnek, távolságtartóan közvetlenek. Fölösleges kérdésre hárítanak, de amúgy egész udvariasak, készségesek. A hírhedt modortalanság ez alkalommal elmaradt. 

Itt álló vendéget nem szolgálnak ki, akinek nincs ideje, hogy a kávét élvezze, keressen magának más helyet. Amúgy a bécsi, úri közönség jár ide, ezt az árak is tükrözik, de azért egy kávét megengedhetünk magunknak itt.

A jatt, amit egyébként itt nem borra-, hanem innivalóra adnak, itt is 10%, külön felszolgálói díj nem szerepel a számlán. 

Az észak-limai terminálról (Plaza Norte) számos busz indul Barrancába; a majd 200 km-es útért 15 solt kellett fizetni fejenként. Késő este érkeztünk meg, így azonnal elgyalogoltunk a már előre kinézett, ám sajnos nem túl olcsó hostelünkbe.

[...] Bővebben!

Los Angeles, az angyalok városa. És ez így igaz. A város nemzetközi repterén minket is fogadott egy ilyen földre szállt segítő: Paul. Őt még Fidzsin, mana island-i nyaralásunk közben ismertük meg. Ebédidőben mindig egymás mellé ültünk és evés közben jókat beszélgettünk egymással. Sokat meséltünk neki az úti élményeinkről és mikor felajánlotta, hogy ha esetleg Los Angelesben is járunk, látogassuk meg, azonnal lecsaptam a labdát. Mondom neki:

- Paul, két hét múlva jó lesz?

És ő nem ódzkodott, hanem királyi fogadtatásban részesített minket.

Az ötvenes évei vége felé járó, kissé pocakos, de mégis fit és aktív, kíváncsi és hihetetlenül életvidám Paul az egyik kaliforniai magánfőiskolán kutat és tanít kommunikációt, illetve oktatástechnológiát. Ezzel kapcsolatban látogatott el Fidzsire is a barátnőjével, valamint munkatársával, hogy a főiskola által ajándékozott tableteket elhozza a sziget iskolája számára.

Paul-lal

Már akkor nagyon megkedveltük, és hihetetlen szerencsésnek mondhattuk magunkat, hogy Los Angelesben egy helybéli kalauzol végig minket. Maga a város egyébként nem szép, vagy legalábbis én nem ezt vártam gyerekkorom hollywood-i agymosása után. Viszont Paul iszonyú sokat dobott rajta és összességében nagyon pozitív kép alakult ki róla.

Végigvezetet minket a kötelező látnivalókon, így megnéztük Beverly Hills-t, a Rodeo Drive-t, a Hollywood Boulvard-ot a csillagokkal és a Chinese Theatre-rel, messziről a híres feliratot. Sétáltunk Santa Monica strandján, valamint Long Beachen is. A belvárosban is tettünk egy fordulót, hogy ki ne hagyjuk a Disney Concert Hall-t, valamint lássunk pár felhőkarcolót. Los Angeles összességében nem az architektúráról és a történelmi látványosságokról híres, de mindezek után elmondhatjuk, hogy akad azért pár érdekes hely és épület. 

Mi igazából nem is magában LA-ben töltöttük napjainkat, hanem a nagyvárostól délre lévő Orange County-ban, ahol Paul lakott.

És minket nem is igazán a város érdekelt, hanem inkább az amerikai és a kaliforniai életérzés, az emberek attitűdjére voltunk kiváncsiak. Paul ebben is remek partnernek bizonyult: rengeteget mesélt és folyamatosan azon volt, hogy megmutassa, merre és hogyan verik el az amerikaiak a szabadidejüket (és pénzüket), hol vásárolnak, hol szórakoznak, mi a menő és miben irigylésre méltóak, vagy éppenséggel miben kellene javulniuk honfitársainak.

Nyári szünet lévén rengeteg ideje volt, és mivel unatkozott rengeteg programot szervezett nekünk. Elvitt minket egy motoros kocsmába, egy cowboy pub-ba, az OC megyei vásárra, Doors és Eagles tribute koncertre, ettünk mexikói steaket, óriás hamburgert, vásárlás közben végigzabáltunk egy Costco-t, ellátogattunk hétvégén Newport Beach-re, fürödtünk Laguna Beachen és voltunk egy helyi művész (Robert Wyland) galériájában is.

Costco áruház

Kaliforniai hamburger avokádóval

 Disneyland shopping centre

 Californian art

Mikor Paul épp nem ért rá, lakótársa Brent vette át a stafétát és ő kalauzolt minket a környéken. Brent korábban helikopterpilóta volt a hadseregben. Vietnámban is harcolt, ahol kétszer le is lőtték a gépét. Most legtöbb idejét PR cégére fordítja. Rengeteg izgalmas dolgot láttunk, hallottunk, leírni, elmondani lehetetlen. Pár érdekes, ha nem is szokatlan megállapítást, azért utólag tehetünk Kaliforniáról:

• Los Angelesben a tömegközlekedés élőholt állapotban van, mivel az autógyárak és az olaj-lobbi korrumpálja az államvezetést.
• Furcsa fintora a sorsnak, hogy Kalifornia annyira zöld akar lenni, hogy itt a legmagasabb az üzemanyagra kivetett helyi adó.
• Ami eszünkbe jut az angyalok városáról: strand, szörf, bikini, napolaj. Viszont senki nem gondolná, hogy a Csendes-óceán iszonyú hideg…
• Mivel Kalifornia eredetileg spanyol gyarmat volt, könnyű a helyi születésű, de spanyol ajkút (hispanic) mexikói (gazdasági) bevándorlónak nézni.
• Disneylandben minden este van tűzijáték. De olyan, hogy az csuda!
• Az utcán furikázó 10 autóból egyben tutira találni lőfegyvert.
• A Hollywood Boulvard vége már annyira lepukkant, hogy ott már senki nem akar csillagot magának.
• Hazánkban szinte ismeretlen, de itt a Grateful Dead nevű hippi zenekarnak hatalmas kultusza van.

Valamiért mindig nehezebb szívvel olvassa az ember azokat a történeteket, melyekben 50 fölöttiek írnak arról, hogy elhagyták Magyarországot. Ez történt a mai poszt szerzőjével, Klárával is, aki Németországba költözött.

(fotó: Wikipedia)

[...] Bővebben!