Van egy éledező tér Budapest központjában. Régen a legrosszabb hírű terek egyike volt, mára viszont egy ütött-kopott, életteli kis ékszerdoboz, ahol egymás mellé feszül, de amúgy jól elvan egymással a száz éves és a modern építészet. A Rákóczi téren minden megvan, amiért izgalmas Józsefváros: különös alakok osztoznak a medence körüli ülőhelyeken, noha az itteni emberekben láthatóan alig van valami közös. A kártyázó öregek, a babakocsis anyukák és a könyvet olvasó bölcsész mellett a kemény élettől elvetemült arcok és nagyon bizarr jelenségek is megtalálhatóak. Csak ki kell ülni, és figyelni.
Az első részben a helyi közönségdíjas éttermet, a Rákóczi tavernát néztük meg. Itt találkozik egymással a pizza, a rántott hús, a nyúlpaprikás és a velős pacal és persze a név: taverna. Egy olyan hely, ami változatlanul áll a tér sarkán, és mutatja, hogy milyennek kell lennie a józsefvárosi konyhának. Átmenti az értéket ebbe a megújult térbe, és itt ugyanúgy megállja a helyét, mint a korábbi állapotában.
Most pedig csak néhány lépést megyünk innen, a Csigába.
A Csiga egy kávézóval egybeöntött gasztropub, bárkvalitásokkal. És ha valaki csodálkozna, hogy mit keres itt egy ilyen, annak csak be kell ülni egy délután, hogy lássa: ez a hely ide született.
Nem is tudom, hol kezdjem. A hely dizájnja nem áll össze a fejedben egykönnyen, de ha megvan, akkor nem ereszted. Fafelületek, kovácsoltvas csigavonalak, és sok-sok ablak, amin beáramlik a napfény. És a növények: rengeteg cserepes virág, kaktusz meg hasonló van kitéve az ablakokban, hogy a fele fényt hasznosítsák, és oxigént termeljenek. A falon festmények, helyenként mérsékelten még izgalmasak is, a kortárs művészetnek nem is lehetne jobb otthont adni, mint egy józsefvárosi kávézót.
